Veterán Garázs Magazin
- BMW Isetta a csodatévőSokak szerint a BMW a fennmaradását köszönheti az aprócska, tojásforma autónak, amely alig volt több, mint egy motorkerékpár köré épített karosszéria. Az bizonyos, hogy e jármű a legnehezebb éveken segítette át a bajor autógyárat, akkor érkezett, amikor a második világháború utáni Európában csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak egy autó birtoklásának luxusát. Pudes László Isettája […]
- Budapest Classic Grand Prix 2023 – forróság, izgalom, szép tájakTizenhatodik alkalommal szervezte meg a húszéves Mercedes-Benz Classic Magyarország klub színvonalas, márkafüggetlen rendezvényét a Chronomoto Kft. közreműködésével. Az esemény az Oldtimer Szuperkupa harmadik fordulója is egyben és idén augusztus 27-re esett. A telt házas verseny mezőnyében huszonöt különböző márkájú, összesen mintegy kilencven oldtimer és különleges youngtimer autó szerepelt. Szemezgettünk a felhozatalból. A korelnök egy 1933-as […]
- Alfa Romeo 1750 GTV Mk1 – a megvalósult álomKántor Kornél olyan tulajdonos, akire titkon minden autó vágyakozik. Mérnökember, aki nemcsak szereti, hanem tiszteli is a régi vasakat, figyeli az apró rezdüléseiket, észleli a rendellenes neszeket, ha pedig szükséges, nyakig összeolajozza magát szerelés közben. Ahogy mondani szokás, „csavarra ismeri” nagy becsben tartott Alfa Romeo 1750 GTV-jét is, amelyet az alábbiakban mutatunk be. Kornél nemcsak […]
- Zastava 750 / Fiat Abarth 1000TC Kragujevác báránybőrbe bújt farkasaA szocialista országokkal baráti viszonyt ápoló baloldali olasz kormány szívvel és lélekkel támogatta a kelet-európai országok autógyártását (is) a hatvanas-hetvenes években. Ennek a mozgalomnak jellegzetes képviselője lett a Zastava 750-es modellje is, amelyet Fiat licensz alapján 1962-től Jugoszláviában gyártott a kragujeváci Zavod Crvena autógyár. A Zastava a 600-as Fiat szerkezetét követte, egyedül a műszerfal szerb […]
Recept & Rejtvény
- Eszterházy tortaNincs olyan cukrászda, ahol az Eszterházy torta ne szerepelne a kínálatban. A meglehetősen időigényes desszertcsoda – na de erre épp tökéletes egy hétvége – pedig nem igényel speciális konyhát, otthon is elkészíthető, csupán türelem és némi rutin szükséges hozzá. Hozzávalók: A tésztához: A krémhez: A díszítéshez: Elkészítés: A tojás sárgákat a porcukorral habosra keverjük, majd […]
- Káposztás pierogiMost Lengyelország gasztronómiájában kalandozunk. Minden nemzetnek van legalább egy jellegzetes tészta étele, náluk ilyen a káposztás pierogi. Ízvilágban hajaz a káposztás tésztánkra, annyi különbséggel, hogy ők savanyú káposztát használnak töltelékként. Tartalmas, egy igazi ízkavalkád a pierogi. Hozzávalók: A tésztához: A töltelékhez: A sütéshez: Elkészítés: A káposztát kicsavarjuk, kicsit összevagdaljuk. A hagymát tisztítjuk, felaprítjuk, zsíron üvegesre […]
- Aszpikos csirke tojássalA kocsonya egy rendkívül időigényes étel, de a gasztronómia sokoldalúságának köszönhetően egy sokkal egyszerűbb módon is elkészíthető. Ráadásul csirkehús felhasználásával. A végeredmény legalább olyan finom. Hozzávalók: Elkészítés: A csirkemellet lebőrözzük, majd egy éles késsel 4 részre vágjuk csontjával együtt, és 1 liter vízzel feltesszük főni. Mellétesszük a meghámozott és félbevágott hagymát és az egész fokhagymagerezdeket, […]
- Sütőtökös humuszA konyha a legjobb lehetőség arra, hogy olyan alapanyagokat párosítsunk, ami első hallásra furcsa lehet. Ilyen a sütőtök és a humusz, amelyek önmagukban is tökéletes mártogatósként szolgálnak, de együtt is jól működnek. Egy teljesen új, izgalmas ízkavalkádot kapunk. Hozzávalók: Elkészítés: A sütőtököt felszeleteljük, és 180 fokon 25 perc alatt megsütjük, majd egy kanál segítségével kaparjuk […]
Hippodrom és Lovarda Magazin
- Széchenyi Emlékverseny-napi (2023.09.24.) galopp kérdésekA kancák kerülnek fókuszba a Kincsem Parkban ezen a vasárnapon. Kiemelkedik a Széchenyi István Emlékverseny, illetve a kétéves kancacsikóknak kiírt Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny a futamok sorából, de lesz egy gátverseny, illetve 2 (!) kétéves futam is. Nyitás a Kocsi Zoltán Emlékverseny – Szeptemberi Gátversennyel (3200 m.). Csak 5 ló – reméljük nem lesz lejelentés […]
- Szombati (2023.09.23.) ügető kérdésekAmi az e hétvégi programot illeti, kimondottan jó menüsort állítottak össze az ügetőrajongók számára! Több nagy mezőny, és bizony akadnak olyan versenyek, ahol nagyon kell kapaszkodni ahhoz, hogy meglegyen a – legalább félig -tuti tippünk. A Nyeretlenek Versenyében (1. futam, 1900 m.) pusztán Kall Me Queen (Kolozsi L.) és Eminem (Horváth Gy.) páros csatája várható […]
- Tutik és meglepetések vegyesenEgy 7 futamos versenynapra került sor vasárnap a Kincsem Parkban. Összességében jó szórakozást biztosított a program, erre szokták azt mondani, hogy soha rosszabbat. Favorit siker éppen úgy akadt, mint meglepetés. Az Angelina Hendikep (1400 m., V.o., gyep) nyitotta a napot, melyben egy igen könnyed Acer (Fézer Ramóna) győzelmet láthattunk. A 2. helyezett Damaston bizonyára sok-sok […]
- Alfkona Díj-napi (2023.09.17.) galopp kérdések7 versenyt kapunk vasárnapra, melyek közül a főfutammal az egykori ragyogó sprinterre, Alfkonára emlékezhetünk. A távok ezen a hétvégén 1200-, 1400- és 1600 méteresek lesznek. Az Angelina Hendikeppel (1400 m., V.o., gyep) nyit a Park vasárnap. Acer (Fézer Ramóna) friss formájával a topsúlyát képes lesz kiegyenlíteni? Speedy Gonzales (Bernáth Ch.), ha nyár eleji formáit futja, […]
SztárLimonádé magazin
- Tóth Andi és Marics Peti újra egy műsorban szerepelnek?Sokkolta a közvéleményt, amikor az énekesnő márciusban bejelentette: tíz év után abbahagyja az éneklést, örökre visszavonul. Már akkor sokan azt gondolták, csak idő kérdése, hogy Tóth Andi meggondolja magát és újra mikrofont ragad. Eddig kellett rá várni, a TV2 Mutasd a hangod! műsorában visszatért és akkorát énekelt, hogy leszakadt a plafon és ez még nem […]
- Hiszti és szívdobogás! Tóth Gabi nagy pillanatai a Sztárban Sztár leszek! stúdiójábanAz énekesnő immár negyedszer ült bele a mesterek székébe, de idén egy kicsit mindenki más szemmel figyeli a ténykedését. Mutatjuk az első válogatóadásokból összegyújtott, nagy, megható, és természetesen hisztis pillanatait. Mert, hogy mindből akadt bőven, pedig a forgatások alatt még ki sem derült, hogy véget ért a házassága Krausz Gáborral. Az első mozzanat az […]
- Majka teljesen meghatódott – „Még mindig hatása alatt vagyok annak, ami történt”Amióta berobbant a hazai könnyűzenei életbe az ózdi rapper, több száz koncertet adott. Az idei nyara is tele volt fellépésekkel, kimaxolta csapatával a fesztiválszezont. Méltó lezárásként Majka egymás utáni két napon fergeteges tetltházas bulit csinált a Budapest Parkban. A pénteki koncert után az énekes szíve annyira tele volt hálával, hogy érzelmes hangú üzenetet küldött közönségének. […]
- Nagy a baj! Fürdeni sem tud segítség nélkül Galambos LajosA jelenleg is börtönben ülő rombitművészért nagyon aggódnak szerettei és ügyvédje is, miután másodfolyókon is elutasították az otthonápolási kérelmüket. Galambos Lajos érthetően csalódott, hiszen mióta négy hónapja bevonult a rácsok mögé, állapota sokat romlott és gyakorlatilag el sem hagyta a gyengélkedő rézleget. Dr. Csontos Zsolt ugyanakkor még nem adta fel a reményt, hogy Lajcsit hamarosan […]