A neveket ABC sorrendben láthatják.
Czimmermann Kitti
Gyerekkorra óta álma a színpad, a színház és a zene. Hangját 2008 óta magán énekórákon képzi, de fontosnak érezte a színpadi mozgást is, ezért különböző műfajú táncokat tanult. 2015-ben színész képesítést szerezett, majd ugyanebben az évben a Trimedio Records Kft. segítségével megkezdődött az első önálló albumom előkészítése. A különböző stílusú, latinos, hagyományos és modern dalokat tartalmazó lemez 2016. nyarán jelent meg.
Demeter Zsuzsi
Gyermekkorától a zene szerelmese, hegedülni, zongorázni is tanult. Járta a világot, sok ismert tánc-dal énekessel énekelt együtt és zenekarokkal elsőhegedűsként is fellépett több ország színpadán. Imád dalokat írni, a hegedűjével szinte elválaszthatatlanok. Különleges gyermekműsoraival rendszeresen szórakoztatja a kicsiket. Sok ismert TV2 Zenebutik-os műsor rendszeres fellépője. Közkedvelt slágerekkel és saját dalaival az ország egész területén elkápráztatja a nagyközönséget.
Dudar Feri
Dudar Feri mulatós zenész, falunapok, rendezvények, lakodalmak állandó meghívott sztárvendége. Az éneklés mellett a mindennapjait mezőgazdasági vállalkozásának a vezetésével tölti. A közönség szeretete inspirálja a zenélésben. 2019-ben platina lemezes előadó lett, folyamatosan részt vesz a TV2 Zenebutik műsorainak felvételén.
Gájer Bálint
Gájer Bálint, – vagy, ahogy sokan a The Voice műsorából ismerhetik – „a swing hercege” minden embert táncra perdít zenéjével. A mai magyar „Swing’n Pop” zenei stílus meghonosítója és vezéralakja.
- – TV2 „The Voice” című műsorának ezüstérmese
- „That’s how it goes” című dala bekerült a 2015-ös Eurovíziós dalfesztivál döntőjébe.
- Fonogram zenei díj „Az év hazai, kortárs szórakoztatózenei album” – Gájer Bálint „Egyszerű az élet” című első szóló lemezével.
Henna
Henna 2013 tavaszán debütált a mulatós műfajban. Néhány hónap elteltével már a műfaj hercegnőjeként titulálták. Folyamatosan járja az országot, különböző rendezvényeken találkozhat vele a közönség. A Muzsika Tv Dallamokon át című műsorának állandó fellépője.
Jáger Gyula
A rock and roll műfajában éneklő fiatalember több híres zenekarban játszott, például a Dolly Plusssz illetve a Charme zenekarban is, mielőtt szólókarrierbe kezdett. Nagy legendákkal énekelt együtt, vendégszerepelt Fenyő Miklós nagykoncertjén is, példaképének Flipper Öcsit tartja. Külföldön és Magyarországon is színpadra lép, szórakoztatja a nagyérdeműt. Saját műsora a TV2 Zenebutik csatornáján a „Szerelmes Hangjegyek”.
Jessy
Jessy neve közel 20 éve ismerős a hazai szórakoztató zenei életben, lendületes dalaival és vidám kisugárzásával mindig jó hangulatot teremt amerre a dalai felcsendülnek. Külföldön is jelentős meghívásoknak tesz eleget, saját rajongó táborral évente többször szórakoztatja a kint elő magyarokat. Népszerűsége a 3 éve nagy sikerrel futó saját zenei műsorának a „Tutti Buli Jessy-vel”-nek is köszönhető, amely az RTL tematikus zenei csatornáján a Muzsika tv-n látható. Műsor vezetőként a többi zenei műsorban is állandó kiemelt előadó. A színvonalas műsor és Tutti Buli hangulat garantált, saját zenei stílus, saját slágereivel emlékezetes felejthetetlen zenei élményt nyújt a koncertjein.
Kádár Mónika
Kádár Mónika a TV2 Zenebutik „Flört Mónikával”- című zenei műsorának a háziasszonya. Aranylemezes énekesnőként és műsorvezetőként ismeri és szereti az ország. Pályafutása során leginkább szerkesztő – műsorvezetőként tevékenykedett különböző kereskedelmi televíziókban. Főszerkesztője volt számos műsornak, több zenei, orvosi műsort vezetett nagy sikerrel. A tévézés mellett színészettel, újságírással, szinkronizálással is foglalkozott. Rendszeresen járja az országot önálló műsorával.
Kaly
Vérében van a mulatós zene. Műfajában mára egyik legnépszerűbb előadói között tartják számon. Jellegzetes hangja és a modern zenei stílusjegyek mulatós elemekkel ötvözve egyedi és nagyon sokoldalú előadóvá teszik.
Katica
Katica a fiatal énekesnő, néhány éve szülővárosa Ózd egyik legkedveltebb művésze, rendszeres fellépője magyarországi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak és klubkoncerteknek.
Televízió műsorok rendszeres szereplője, rajongói a Dallamokon át, a Tutti buli, a Pinceparti, a Lakodalmas a Jampi Randevú valamint a Partycsóka show című zenés tv műsorokban hétről- hétre élvezhetik produkcióját.
A „Boldog órák” és a „Kavalkád” című sikeres tévé műsorok műsorvezetője a TV2 Zenebutik csatornán és emellett a „Csak őszintén Katicával” – című rádióműsor háziasszonya.
Klajkó Szandra
Szandrát a táncost és énekesnőt, az egykori Viva Comet jelölt Ultrapop együttes énekesnőjeként és a Viva Tv Stáb a Balatonon című műsor egyik szereplőjeként ismerhettük meg. Szandra pozitív életszemléletet és jó hangulatot varázsol táncos, énekes fellépéseivel, dalaival.
Kocsis Janika
Kocsis Janika több mint 25 éve van az előadó művészeti pályán. A zene az élete, a közönség szeretete tölti fel a mindennapokban. Kezdetben több zenekarban játszott, majd szólókarrierbe kezdett. Az ország egész területén és külföldön is szórakoztatja a nagyközönséget. Aranylemezes előadó, akinek a műsora a TV2 Zenebutik csatornáján „Kocsis Janika” – címmel nagy sikernek örvend.
A mottója : „Maradandót alkotni a jövő számára”
Kossuth Gergő
Kossuth Gergő neve ismerősen csenghet sokak számára, de nem csak azért, mert Kossuth Lajos leszármazottja. A fiatal énekes kezdeti sikereit, a Budapesti Operettszínház főszerepének köszönheti, napjainkban pedig, a Muzsika Tv képernyőjén keresztül hódítja a női szíveket érzelemmel fűtött, romantikus dalaival. Korunk egyik legszínesebb előadóművészeként, saját dalai mellett, az örökzöld magyar slágereket, népszerű operett- és táncdalokat, magyar nótákat népszerűsíti.
Lagzi Laci
Zenei pályafutását 25 éve kezdte, de az igazi áttörést 13 évvel ezelőtt számára Galambos Lajos műsora hozta meg, ahol háttérzenészként szerepelt. Ő adta neki a fellépő nevét, ami Lagzi Laci lett, azóta önálló műsoraival szórakoztatja a nagyközönséget, mulatós műfajban. Egész évben hívják a lakodalmakba mulattatni, ahol fergeteges hangulatot teremt – „Lagzi Laci, a Nászok Ásza!”
Mikiniki és a Csinibabák
Retro és Rock n’ Roll show! Hazai és külföldi retro valamint rock and roll slágerek átdolgozva. Megfűszerezve egy kis tánccal, látványos ruhákkal és sok jó kedvvel. Koncertjeiken kicsik és nagyok egyaránt hallhatják a számukra kedves dalaikat.
Saját műsoruk a Jampi Randevú – zenés táncos műsorban is hétről hétre bemutatják és elkápráztatják nézőiket.
Morvai Dani
Morvai Dani fiatal kora ellenére már 2007 óta szórakoztatja a közönséget. Eleinte csak a környező klubokba járt zenélni, majd 2014-es év vége volt a fordulópont karrierjében, mikor felvette Sihell Ferryvel a kapcsolatot. 2015 februárjában megjelent első önálló slágere Gyönyörű szép kedvesem címmel. Azóta állandó vendége a Muzsika Tv-n látható Dallamokon át című műsornak.
Nédó Olga
Fiatal kora ellenére számos hazai és külföldi hegedűverseny nyertese, illetve több díjjal büszkélkedhet. 14 éves kora óta rendszeresen vesz részt hazai és külföldi turnékon, sokak számára Mága Zoltán hegedű virtuóz egyik „Angyalaként” lehet ismerős, hiszen 10 évig volt nála állandó tag. Az általa képviselt klasszikus zenei műfajon kívül az igényes könnyűzene világában is otthonosan mozog. A musicalek, a filmzene- vagy az operett/opera irodalom gyöngyszemei is megtalálhatók repertoárjában.
Partycsóka Tomi
Tomi 21 éve mozog a zenei pályán. Mulatós, több formációs műsorával szórakoztatja közönségét évek óta. Mindezek mellett a tv csatornákon is megtalálható saját műsorával a Pinceparti Tomival című műsorban. Hangulatos, magyaros – borospincében mulatozás, ahol a házigazda vendégei mutatják be az igazi magyar virtus.
Pintér Timi
Több hangszeren játszik, zenét tanít és énekel. A színház világában is otthonosan mozog, hiszen színháztársulatoknak állandó tagja. Nagy szerelme a népzene, a dalait is ennek szellemében írja. Népies, olykor vicces, életszerű dalok – táncos hangszereléssel. Platinalemezes előadó, állandó szereplője a TV2 Zenebutik műsorainak. Fesztiválok, rendezvények, falunapok gyakori sztárvendége.
Radics Márk
A Bakelit Fesztivál házigazdája, Radics Márk a slágerek mellett– mint például Nem tudok élni nélküled, Most élsz, Tűzvarázsló, Ez az utolsó tánc, Úgy szeretném meghálálni, Elfújja a szél, stb… – saját lemezeinek dalaiból is válogat. Műsorára jellemző, hogy bevonja a közönséget is. Napi szinten fellelhető a hazai zenecsatornákon, nevét és dalait egyre többen ismerik. Énekelt duettet Szíj Melindával is, illetve nemrégiben a Stúdió 11 zenekar kísérte az S. Nagy István Emlékkoncerten olyan énekesek mellett, mint például Koós János, Csongrádi Kata, Balássy Betti és Varga Feri.
Rácz Kati
Híres dzsesszénekesnő, aki gyermekkorától már a zene bűvöletében élt, hiszen zongorázni is megtanult az éneklés mellett. Karrierje kezdetén zongoristaként dolgozott Budapest kedvelt bárjaiban, később revü-színházak dívája lett. Több mint nyolc évig a Moulin Rouge Revü sztárjaként szerepelt. Zenekarokat alapított, majd szóló karrierbe kezdett, több nagylemeze jelent meg az évek alatt. A tengerentúlon több alkalommal fellépett, Magyarországon is rendszeresen koncertezik. A TV2 Zenebutik csatornáján „Stenker” címen fut saját műsora. Munkája elismerésenként számos rangos díjat kapott.
Sláger Tibó
A „nagy slágergyáros”- ként emlegetett művész, több évtizedes zenei múlttal rendelkezik. Többszörös arany és platina lemezes szerző. Külföldi és magyarországi fellépésein, ismert slágereit az egész ország szereti és dúdolja. Közkedvelt dalai közé tartozik például a „Kék a szeme”, „Táncolj cigány lány” és még sorolhatnám… Nem véletlenül kapta a Sláger Tibó művésznevet a zenésztársaitól. Saját műsorai a TV2 Zenebutik csatornáján a „Mulat az ország” és a „ Zenebona Sláger Tibóval” .
Sztojka Tibi
A zene szeretetében nőtt fel, évek óta az énekesi pályán van, egész évben koncertjeivel járja az országot. Összetéveszthetetlen hangjával bolondítja meg a női szíveket. Számos ismert előadóval duettezett együtt, nagy sikerrel. A TV2 Zenebutikon „Játszd még egyszer” címmel futó műsorába sok kiváló sztárt hív meg, a közönség nagy örömére.
Sihell Ferry
Sihell Ferry tízen-egynéhány évesen már megpróbálkozott dalokat is írni, ami mára szinte fő hivatásává vált. A populáris stílus helyett a vérvonalához hűen, a mulatós zenével rukkolt elő, ami nem volt rossz döntés. A 2011-es év egy újabb lehetőséget és egyben kihívást is hozott, hiszen felkérték a Dallamokon át című műsor házigazdájának szerepére. A Muzsika Tv Dallamokon át című műsorának állandó fellépője.